Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rákóczi íjásza - hagyományőrzés Paláston

2015.05.18

Rákóczi íjásza elnevezéssel tartottak hagyományőrző íjászversenyt Paláston. A Rákóczi Szövetség Palásti Szervezete május 16-án első alkalommal szervezte meg az eseményt.

„A hagyományteremtő rendezvényünkkel a tradicionális magyar íjakat mutattuk be az ifjúságnak. A községünkben amatőr szinten többen versenyeznek úgynevezett visszacsapós íjjal. Ezt a régi magyar hagyományt szerettük volna feleleveníteni" – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Péter Ottó, a szövetség helyi szervezetének elnöke. Hozzátette, a Palásthy - kastély udvarán szervezett versenyre korosztályok és kategóriák szerint nevezhettek be az érdeklődők. Négy kategóriában összesen 28-an próbálták ki a hagyományos magyar harcászati eszközt.

A versenyen főleg helyiek vettek részt, ám Deméndről is érkeztek résztvevők. Az esemény nyitányaként a palásti és deméndi amatőr íjászok mutatták meg a magyar íjászat fortélyait. A jelentkezők a kastély udvarán hagyományos kör alakú és figurás célpontok mellett mozgó tárgyat is célba vettek. Ezeket különböző távolságokból kellett eltalálni – avatott be a részletekbe Péter Ottó.

„Minden íjász emléklapban részesült, az első három helyezett pedig érmet kapott" –hangsúlyozta. A versenyzők mellett a közönség is kipróbálhatta az íjakat. A visszajelzések is igazolják a kezdeményezés hiánypótló mivoltát. Péter Ottó jelezte: szeretnénk a jövőben folytatni, szélesebb közönséget megszólítva.

Az eseményt a Rákóczi Szövetség támogatásával valósult meg. A szervezők külön köszönik a Csemadok helyi szervezetének, a palásti Dakota tábor vezetőjének, Hojsza Zoltának, és a deméndi Tóth Bálint közreműködését.

Pásztor Péter, Felvidék.ma

 

link: http://www.felvidek.ma/felvidek/egyeb/53802-rakoczi-ijasza-hagyomanyorzes-palaston


snimka1.png