Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„Mint fészekből az elűzött madár”

2018.04.16

A Rákóczi Szövetség Palásti Szervezete délután elsősorban a palásti fiatalok számára szervezett programokat az Ivánka-kúriában. A gyermekek itt megtekinthették a hontalanság éveit és a kitelepítést bemutató fényképkiállítást. Kapuszník Csaba vezetésével történelmi vetélkedőben is részt vehettek. A verseny kérdéseinek nagy része a második világháborút követő korszakot ölelte fel. A délutáni foglalkozás tábortűz melletti sütögetéssel zárult a kúria hátsó udvarán. „A történelmünk része, melyet nem szabad elfelejteni! A jövő számára egy jel, ami nem szabad, hogy megismétlődjön” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Péter Ottó, a Rákóczi Szövetség Palásti Szervezetének az elnöke.

A megemlékezésen beszédet mondott Szkladányi Helyiség Anikó, Palást polgármestere. Mint hangsúlyozta, a beneši-dekrétumok nemcsak emberi mivoltukban alázták meg a felvidéki magyarságot, de gyakorlatilag lehetetlenné tették a mindennapi életét. „Feltehetjük a kérdést, ki volt a történetnek a nagy vesztese? Természetesen elsősorban mi, felvidéki magyarok, akiknek a közösségét teljesen szétzilálta ez a tragédia, és amely közösség nagyon sokat szenvedett ezekben az időkben. Emlékeznünk kell, hiszen ezekről az eseményekről mi, akik nem éltük át, nem sokat tudunk, a fiatalabbak pedig még kevesebbet. Ha ezekről nem beszélünk, nem emlékezünk, akkor  mind a múlt homályába vesznek” – jegyezte meg beszédében a falu első embere. Mi most is itt vagyunk, és még nagyon sokáig itt leszünk  – mondta végezetül. Az ünnepi beszédet követően a megemlékezés gyertyáit helyezték el a kereszt talapzatára.

Este Antal Réka, helyi fiatal, a komáromi Selye János Gimnázium tanulója tartott előadást a kitelepítések palásti  történéseiről. Előadásában Varsányi István kántortanító és Bartal Ráfael plébános kálváriáját részletezte.

Paláston is számtalan embert érintett a kitelepítés. Kisebb hányaduk a lakosságcsere program részeként került át Magyarországra. Nagyobb hányadukat Csehországba deportálták. Az 1948-as államfordulatot követően sokan visszajöttek Palástra.

A községben már huzamosabb ideje megemlékeznek a Felvidékről kitelepített magyarokra. Ezt szolgálja a templom előtt elhelyezett kitelepítettek keresztje. A keresztet Palást önkormányzata állította 2005-ben, a Bartal Károly Tamás jászói főapát celebrálta szentmisét követően.

 

A rendezvény a Rákóczi Szövetség  támogatásával valósult meg.